pulyka teriyaki

volt egy korszakom, amikor úgy gondoltam, a szentendrei útról felkanyarodni az árpád hídra oké. biciklivel. aztán felmértem ezt-azt. hogy az autók nem látnak. ha látnak, nem szeretnek. és jobb tovább életben maradni, mint nagyonlaza biciklisfutár imidzsben felkerülni az ő-is-bicajos-volt emlékfalra az ősCM oldalon.

most hasonlatos élményeim vannak a fényképezéssel.

azt hiszem, lezárult a lelkes amatőrfényképész korszakom egy aláírt getty-szerződéssel a felismeréssel: kevés ez, éci, nagyon kevés.

azt veszem észre, hogy a 36. tutoriált olvasom végig, képes vagyok felirat nélkül végigülni az oktatóvideókat, ha nem megy valami (valami - hahaha; semmi, pontosabban) a k darktable-ben, elolvasom, hogy mi mi.

és az elégedtelnség fokozódik.

egyelőre visszatértem a kezdetekhez: mentés draftként, hozzáfűzéssel (l. a legutóbbi briós szerencsétlenkedésemet: "Roux receptje szar, ez jónak tűnik, ha majd újra lesz kedv és tojás.")  

Chili&Vanilia-sorozat: kenyérpuding

a kenyérpudingba még azelőtt lettem szerelmes, hogy hazaugrottam és ráálltam a mérlegre.

azóta már nem tudok oly nagy rajongó szeretettel gondolni rá.

tehát 1.5 kilóval ezelőtt még nagyon jó ötletnek tűnt este 6.4 perc alatt összeállítani a másnapi ebédet, ami reggeli bútolás alatt megsül (kicsiny háztartásunkban legalább kétszer).

panír

a házastársam menüs étkeztetését továbbra is megpróbálom életben tartani.

a hét a rendszerem szerint szerdán kezd.

ma szerda.

össze is hajintottam egy helyre kis ebédet. (6ra, mondjuk, de volt leves is, meg 2. is. meg nekem egy doboz trifle a teszkóból - amit a rendkívüli teljesítményemet értékelendő 82%-ban elfogyasztottam, teljesen önállóan, minden különösebb megerőltetés nélkül. és ami még durvább, közben a maratonnal vontam magamban párhuzamot - miután ma mégcsak futni se voltam képes satnya testemet elvonszolni.)

tehát ma délután 4 óra körül: paníroztam. pa-ní-roz-tam. ÉN! utoljára ilyet a tesvíremmel csináltam a szülői házban, amikor még kellett egy szék, hogy felérjük a pultot. de mivel a receptet szokásomhoz híven menet közben olvastam, itt álltam a hallal, meg a tudattal, hogy dehátezpanírozós. kétségbe nem estem, rögtön kerestem új receptet. meg még egyet. 3ból 3 panírozott. bingó. akkor panírozok.

(most pedig megnézem, hogy lettek-e egyáltalán használható képek - merthogy mire kész lett az ebéd, kissé besötétedett vala, a házastársam pedig még mindig nem vásárolt nekem csodálatos fényeket meg diffúzorokat meg ilyesmiféle hasznosságokat, amik nélkül van élet ugyan, de minek? kérdem én.)

meg azt is, hogy mondjuk magyarul, hogy fish cake. mert ez így olyan szép. a halsüti viszont nagyon nem az.

marokkói csirke-egytál

itt most megemlékezhetnék a marokkói konyha csudálatos mibenlétéről, a szukokról, a mentateáról, a ras-el-hanoutról, a Djemaa el Fnaról - de nem.

amúgymeg: Marokkóban enni az egyik legkiválóbb dolog, amit ki tudok találni.

csirke-ánizs-gyömbér-kókusz

újabb remekjó fűszer-konstelláció. citromfű és kaffírlime-levél nélkül. nahát. és jó! nahát!
történet nincs.

marharagu batátával

majd 6 millió tehén legel szerte széjjel a szigeten az itteni KSH szerint. a baromfiak létszámának nem néztem utána, de tény: a csirkemell árán már marha is van bőven. ez nem azt jelenti, hogy olcsó a marha, hanem, k drága a csirke. akkor meg miért ne ismerkednék a marhával? ami steak. minden része. itt ilyen különleges marhák tenyésznek. mindenük steak. még darálni is steaket darálnak.

a másik esszenciális összetevő az édesburgonya, ami mindenhol kapható, nem annyira olcsón, de nem is olyan méregdrágán, mint otthon. az eredeti recept (BBC GoodFood hángériön edisön I/5/38.) sütőtökkel dolgozott (bár nem nagyon tudom hova tenni a sütőtököt nyár derekán magamban - itt persze az is van, de mondjuk itt nincs nyár) - az íz kicsit hasonlít, a szín mindenképp, de az édeskrumpli nagyon gyorsan készre-, majd szétfő, úgyhogy csak érzéssel.

kalandra fel!

avagy ír csirke olaszul (chicken cacciatore)

a kissé hosszúra nyúlt főzéstelen időszaknak egy one-way repjegy vetetett hatékonyan véget - itt meleg nincs, konyha van, időm van, a legnagyobb rajongóm helyben, felszerelés és a fűszerarzenál hamarosan érkezik - főzés reloaded.

oyster szószt mindenkinek!

avagy: egy vödör rizs brokkolival és garnélával magányos szombati ebédekre...

...amikor az ember saját tesvíre sem hajlandó kimozdulni, még akkor se, ha enni kapna.

pedig a gourman tesvír nyilván tudta volna, hogy kell a garnélákat evésre alkalmas állapotba hozni anélkül, hogy úgy nézzek ki az ebédlőasztalnál, mint egy malac.

továbbá az olyan étekek, amik csak nyomokban akár, garnélát tartalmaznak, a kimondott slow-food kategóriába tartoznak. annyira éhes voltam - mint általában, amikor du. 4kor eszem először -, hogy a végén feladtam, és a rizst ettem meg. 

így legalább maradt a tesvíremnek sok kici rákocka, hátha eljön mégiscsak.

Chili&Vanilia-sorozat: krémleves édesköményből, garnélával

a hűtő tele van olyan dolgokkal, amiket már tegnapelőtt meg kellett volna csinálnom.

dehát tegnapelőtt én menzán ettem 520ér' (húst krumplival). este meg nincs fény a fényképezéshez. amúgy meg tanulnom kell, nem érek rá.

viszont a hűtő tele van olyan dolgokkal, amiket már tegnapelőtt meg kellett volna csinálnom.

de 6kor tényleg elkezedem, mostmár.

addig nem kezdek el filmet nézni fekszek le, amíg az örökbefogadást és a veszélyeztetést nem tanulom meg.

rizottó - a nagykönyv szerint

csak meglett élőben is.
volt egy félig rohadt almám, 6 szem céklám otthonról, meg egy recept Flatcattől kiindulásnak.
és a nagykönyv.
rizottó gyorstalpaló.

know-how:

• 2 dl arborio rizs (cc. 200 g - nagyon brutál 2 adag)
• 1 l alaplé leves kockából, de az legalább biokocka volt  (100 g.ra 500 ml.rel számolva)
• 65 g zeller
• 100 g alma (egy félig rohadt normál szemből a maradék)
• 170 g cékla (két kis gömb)
• 1/2 fej fehér hagyma
• 3 dkg parmezán 
• 3+3 dkg vaj (hagymapirításhoz és a mantecaturához - hö! tudományos főzés volt ez, 40 percben)
• só
• a dekorbazsalikom kimondottan jót tett az ízének

soffritto - az apróra vágott hagymát megdinszteltem a vajon.

tostatura - a rizst átforgattam a hagymán, csak addig, amíg átmelegedett és bevonódott vajjal. ezután ment rá a bor, amiről semmit nem írt a nagykönyv, így beleöntöttem a maradék cabernet sauvignont - még van egy Pipe a hűtőben, na de a Pipét azér' mégse már...! -, úgyis céklával lesz. tehát bor. addig, amíg teljesen be nem sűrűsödik, se alkohol, se csersav, a rizs meg majdnem száraz.

és akkor innentől kezdve 15-17 perc. 

megy bele merőkanalanként a lé, a következő akkor, ha az előzőt már majdnem beszívta a rizs. és közben kavar. folyamatosan. hogy a rizs egyenletesen puhuljon. forrásközeli hőmérsékleten kell tartani

a főzési idő 2/3-ánál tettem bele a kockára vágott céklát és zellert (legközelebb hagyok neki több időt, és akkor nem kell lefednem, h ugyan párolódjék már meg), az utolsó 2 percnél a kockázott almát.

akkor van kész, ha rizs puha, de még al dente.

mantecatura - a főzőlapról levettem, és 1 percig pihentettem, csak ez után tettem bele a vajat és a parmezánt. ezekkel lendületesen össze kell keverni, a lábast rázogatva. (ezt modjuk már nem csináltam meg, így is elkéstem.) ettől lesz a rizottó krémes. meg a keményítőtől, ami szép fokozatosan kioldódik a rizsszemekből. sózni a végén sóztam, mert a leves is sós, a parmezán is.

enni frissen.

narancsos, tökmagos húspogácsa kakukkfüves karfiolpürével

sikerült értékelhetetlen fotókat csinálnom. 

talán ha egyszer nem du. 5kor kezdenék neki, akkor lenne még fény. (bár tegnap megnéztem néhány profi blogot. ha jobban belegondolok, talán nem is kéne fotóznom.)

tehát.

a mai estére voltak nagyon ígéretes aspiránsok, aki szép sorban hullottak a porba, amint lépkedtem a lidl zöldséglerakata mellett. ilyen ez, amikor nem piac. du. 3kor.

félretéve a környezettudatot egy percre, vettem méregdrágán karfiolt. és csináltam belőle pürét.