2012-10-11

panír

a házastársam menüs étkeztetését továbbra is megpróbálom életben tartani.
a hét a rendszerem szerint szerdán kezd.
ma szerda.
össze is hajintottam egy helyre kis ebédet. (6ra, mondjuk, de volt leves is, meg 2. is. meg nekem egy doboz trifle a teszkóból - amit a rendkívüli teljesítményemet értékelendő 82%-ban elfogyasztottam, teljesen önállóan, minden különösebb megerőltetés nélkül. és ami még durvább, közben a maratonnal vontam magamban párhuzamot - miután ma mégcsak futni se voltam képes satnya testemet elvonszolni.)
tehát ma délután 4 óra körül: paníroztam. pa-ní-roz-tam. ÉN! utoljára ilyet a tesvíremmel csináltam a szülői házban, amikor még kellett egy szék, hogy felérjük a pultot. de mivel a receptet szokásomhoz híven menet közben olvastam, itt álltam a hallal, meg a tudattal, hogy dehátezpanírozós. kétségbe nem estem, rögtön kerestem új receptet. meg még egyet. 3ból 3 panírozott. bingó. akkor panírozok.
(most pedig megnézem, hogy lettek-e egyáltalán használható képek - merthogy mire kész lett az ebéd, kissé besötétedett vala, a házastársam pedig még mindig nem vásárolt nekem csodálatos fényeket meg diffúzorokat meg ilyesmiféle hasznosságokat, amik nélkül van élet ugyan, de minek? kérdem én.)
meg azt is, hogy mondjuk magyarul, hogy fish cake. mert ez így olyan szép. a halsüti viszont nagyon nem az.

21 dkg nyers füstölt hal
16 dkg krumpli (1 szem) megfőzve, összetörve
1/2 csokor petrezselyem
1/2 csokor metélőhagyma
1 dl tej - 1 dl víz keveréke
1 babérlevél
só, fehérbors
1 ek majonéz
1 ek joghurt
1/2 tk mustár
1 tk kapribogyó


know-how:
a tej-víz-babérlevél keverékében feltettem a halszeletet főzni - felforraltam, lezártam, és hagytam elhűlni a tejben.
ezalatt a krumplit kockákra vágva megfőztem. még melegen összetörtem, aztán a legalacsonyabb hőfokon még 1 percet kapott, hogy elpárologjon a maradék nedvesség belőle.
hozzáadtam a majonézt, a joghurtot, a mustárt és az összevágott kaprit, sóztam, borsoztam és alaposan elkevertem. a majonéz-joghurt stb. csak kb., mindenki lője be a saját ízlése szerint.
ez a fajta megfőtt hal lemezes szerkezetű - nagyon nem kellett gondolkodnom a méretre vagdosással. pikk-pakk lapokra hullt. lazán hozzákevertem a krumplihoz - nem kell, hogy egynemű massza legyen!
ek.nyi adagokat gombócoltam lisztes kézzel (12 lett), aztán a szokásos módon paníroztam. (liszt - tojás - zsemlemorzsa a sorrend, azok kedvéért, akik nem álltak széken a konyhapult mellett kiskorukban.)
kevés olajban közepes lángon sütöttem meg őket. (ezt ne tessenek szentírásnak venni, ritka béna vagyok olajban sütésben.) 
kivételesen nem égettem őket agyon.
kivételesen lámpa alatt fényképeztem.
kivételesen nagyon szar képek lettek. 


ja! saláta volt hozzá. sima ződ.

forrás



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pin It button on image hover