http://319atkinshall.blogspot.ie/

2012-04-25

101 Reykjavík

jókat enni Reykjavíkban nem kihívás.
a fizetésnél azért nem árt, ha ott áll az ember mellett a 363 napja férje, aki nem a budapesti árakon szocializálódik újabban. így nem okoz neki rossz érzést az isten háta mögötti templomka mellett 700 egy kávéért. én meg kitartóan fókuszálok bárhova máshova, mint az árlapokra. 

Reykjavíkban nyilván halat eszik az ember. sülve, főve, sózva (csak az 1800-as évek óta, addig nem ismerték a sót), pácolva, füstölve, szárítva. mindenhogy halat eszik. reggel-délben-este.
halszárító a pusztában - ájlávit, mi mást mondhatnék

a fűszerezés terén nagy túlzásokba nem esnek - az alsó fél grillezve van, minden nélkül, a felsőn legalább ott a panír - zőccség hozzá a helyi üvegházakban terem, geotermikus energiával pótolva azt a 20 foknyi különbözetet, amit nálunk  a nap képes produkálni


meg birkát. esetleg marhát. vagy lovat. ha nagyon megszorul, lundát.

de a világ legjobbnak mondott homárlevesét mindenképp.
a zöld begrés az, a másik csak összehasonlítás miatt evődött meg











és a must-try kategóriás marha-birka keverékből létrehozott, csak kinézetre ikeás hoz-dogot, friss és sült hagymával, édes mustárral, majonézzel.














meg kenyeret. sokfélét, jófélét.
vagy kekszet, kétszersültet, sokfélét, jófélét. 

és medvecukrot. 
csokireszelék helyett, vodkában oldva, rágóformában, jégkrémben, rizses csokinak álcázva. 
medvecukrot medvecukorral.

rizses csoki - azt hitte a 363 napja férjem. megvette. aztán döbbenten nézett.



sima piskóta durvánédes karamellel ÉS medvecukor-pasztillával


aztán van a szeszfogyasztás az unalmasnak tűnő 20 órás alkonyokra, nagy mennyiségben, ész nélkül. (az egész ország lezüllését megakadályozandó volt pár évtizednyi alkoholtilalom - 1922-ig teljes, utána csak a sört tiltották -, de '89 óta már nincs. viszont az állam megtartotta magának a szeszárusítás jogát: csak speciálboltokban - Vínbúð -, röhejes áron lehet hozzájutni. de a vendéglátóipari egységekben végképp elszabadultak árképzésileg - legalábbis nekem azért soknak tűnt kissé egy átlaglager 3 decijéért 3 euró körüli izlandi korona.)


veri a salmiakkit kenterbe, simán
 
ami viszont kimondottan jó volt, 
az az Egils Maltextrkt-ja.
 soft drink, Balázs szerint mintha felhígított barnasör
 lenne; benne van a sör kesernyéje halványan, 
annyi szénsav, mintha órák óta szellőztetném, 
alkoholtartalom meg tkp nincs. 
2%. de mindenképp jó. 
és a reptéri duty freeben  
nem kapható.








másnapokra meg ott a csapvíz: a világ egyik legtisztábbja. (már ha áll rendelkezésre egészen komoly mennyiségű készpénzösszeg ivászat céljából és van másnap. miután megvacsoráztunk a helyi kifőzdében Costes áron.)
Pin It button on image hover