cukrot! még cukrot!

Éci vagyok.

ételfotó-függő.

ennek a muffinnak az eredetije szépen volt fényképezve. emiatt nem érdekelt különösebben, hogy nem szeretem a muffint. vettem egy fél liter custardot (mert custard-függő is vagyok, bár ezt az utóbbi időben le tudtam nyomni egy olyan tudatrészbe, ahonnan még véletlenül se tudom előrángatni – hála a fürdőszobai mérlegnek), megsütöttem, amíg sült, megettem a custard 76%-át, aztán már úgyis mindegy alapon megforgattam muffinkákat vajban (!!!) ÉS még kristálycukorban (!!!) is.

az edzőterembe érthető okokból nem jutottam el.

most pedig valószínűleg végez velem a bűntudat, mert mindezek után kellett valami sósat rágnom.

-->

19 dkg liszt

6 g sütőpor

12 dkg cukor (muscovado)

2 tojás

80 ml tej

1 tk vaníliaesszencia

10 dkg vaj

4 ek custard

áfonyaszósz, vagy bármilyen egyéb dzsem

know-how:

a száraz hosszávalókat (=liszt, sütőpor, cukor) vegyítettem.

a vajat megolvasztottam és addig forraltam, amíg a tejcukor karamellizálódott benne (ugye-ugye) – a fekete edény nagyon jó választásnak bizonyult erre az esetre, nyilván nem láttam semmit. úgyhogy addig hevítettem, amíg a hab barnulni nem kezdett (nem kizárt, hogy ez már az égett vaj állapot).

a tojásokat és a tejet kézi habverővel összekevertem, és fokozatosan hozzáöntöttem a barnított vajat.

a száraz és nedves összetevőket egybeöntöttem, fakanállal összekevertem és a muffinformákat 1/3ig töltöttem a masszával. erre a rétegre ment 1 tk lekvár, aztán 1 tk custard, a végén meg egy újabb réteg massza.

25 prec, 160 fok.

mosogatás

5 perc hűlés.

mosogatás

egy közben elkészült újabb adag barnított vajba muffin megforgatás, aztán jött a kristálycukoros rész.

tapasztalat:

1) 3 óra állás nagyon jót tett neki, 2) a cukorra a tetején semmi szükség nincs

forrás:  Olive, január