93.

az írás 25-én készült.
Mama ma lenne 93 éves.
születésnapi süti, ha már elmenni most nem tudok hozzá.

25 közös évünk alatt elképzelhetetlen mennyiségű holdacskát bedaráltam a szervezetembe. (a gonosz tesvírem ide most nyilván bevágná azt a képet, amikor egy gólyavirág-kazallal ülök Mama meg a tesói közt a kispadon és éppen megtestesítem szemükben az ideális unokát, aki akkora darab, mint egy jó karban tartott sertés vágásközeli állapotban. lehet, hogy pont ez a nyár volt az, amikor Anya nem akarta elhinni, hogy amíg ő szegény címerezők kezét kötözgette, cirka egy hónapig, képes voltam ekkorára dagadni.)

egy hónappal ezelőttig én citromos holdacskának hívtam a citromos holdacskát, amit van tán 10 éve, hogy utoljára ettem.

aztán a Magyar Konyha 36/3. számában szembesültem a zord valóval: Kossuth-kifli. az én imádott citromos holdacskám!

és tényleg. egyetlen helyen említik holdacskának, de ott is half-moonnak hívják, lévén ámerikai gyűjtőoldal. kb. nagymama kitántorgott a másfél millió másikkal együtt, az unokának meg már csak ez a félholdnyi kötődése maradt.

a név történetét nem írom le, mindenhol ott van Pozsonyostól, Palugyay Jakabostól, Zöldfástól együtt. és akkor említtessék meg Fehér Béla is, akinek ezt a könyvét még nem olvastam ugyan, de a Lecsót igen (ami nem is tetszett ráadásul).

defektmentesítés

...avagy joghurt panna cotta karamellizált almával és ropogós morzsával

megalapozandó a megfelelő együttműködésemet a corki aszfalttal tegnap külsőcserét hajtattam végre Puchon (miután szombaton dupladefektet kaptam, és a ragasztással nem sikerült ezt az aprócska folytonossági hiányt kikezelni) Bergusonéknál, az egyetlen helyen széles Bp.en, ahol abszolút VIP-ügyfél vagyok, ami miatt igen szeretek hozzájuk járni. aztán ma reggel majdnem nem sikerült visszaapplikálnom Puch-hátsót a gyönyörű új Continentál külső-belsővel (külön felhívnám a figyelmet az amazing puncture resistance fordulatra). de aztán sikerült, sőt, a sárvédőt is meggyógyítottam annál a pontnál, amikor már kezdtem elkeseredni, hogy nem tudom lefotózni az eredményt ennyire szerencsétlen vagyok. 

aztán nyakig olajosan elvonultam kozmetikai luxuskezelésre. legalább a képem legyen már szalonképes.

Skanzen, prósza, ilyesmi

ma skanzenlátogató napot tartottunk Anyával.

volt bennem némi aggodalom, hogy Anya hogy fogja bírni a trappolást a 30 fokban.

...4 órával később...

-Anya, nem megyünk még? (...) Jó, menjünk még be oda is (megnézni a 38. tarkedlisütőt és feltornyozott ágyat) (...) Anya, nekem már kicsit fáj a lábam. (...) Oké, nézzük meg, hogy nemezelnek. (...) Anya, menjünk már, kivagyok, mint a fos.

egyébiránt a Skanzen nagyon jó hely, ahol szinte csak nagyon kedves nénik és bácsik dolgoznak, akik szeretnek érdekes dolgokat mesélni a tárgyakról. a Skanzen iskolapéldája a múzeumpedagóia megvalósulásának (nyilván: ott az országos képzési központ - de ők azok, akik nem azért tanítják, mert nem tudják). szeretjük a Skanzent.

tészták a Skanzenben

és kaptunk egy receptet is a Skanzentől. (több tájegységben is voltak ilyen-olyan ételbemutatók.)

prószát* már évek óta sütök, amikor tesvírem mindenképpen sületlen édességet kíván: amikor még Rudolf Bea boldog független leányanya volt és befogadott engem, boldogtalan, de még függőt, csinált néha prószát, ami azért csak nyomokban emlékeztet az eredeti receptre. írom ezt felvérteződve az ultimate prósza receptúrával.

*a prósza somogyi szegényparaszti-étel, eredetileg aludttejből

tárkonyos gombaleves

hirtelen jött, de elsöprő erejű rajongásom tárgya a tárkony.
ezúttal maradék gombával és a maradék alaplével léptettem fúzióra. működik.

sült spárga zöldfűszerekkel pácolt csirkenyárssal

volt egy köteg spárgám. ami folyamatosan nyomasztott, mert a szakirodalmi jegyzetek tanulmányozása óta tudom, hogy mire a pultra kerül, már vén. és nálam már itt állt T+3 napja. lelki szemeim előtt azt láttam, hogy óráról órára nagyobb darab megy majd a kukába. (ahol elpattan hajlításnál, az az ultimate end. az alatt kuka.)

aztán keresgettem egy darabig, hogy mi legyen belőle.
megint Ch&V-nál kötöttem ki.

csináltam 4 óra szabadságot a fotózáshoz, kissé feldúltam a hétvégén kialjazott lakást, lett megint egy csomó mosatlan, rájöttem, hogy a futópadon kívül még fényképezés közben is remekjól lehet rádiót hallgatni, elmerengtem a radiocafe megszűnése ütötte űrön, és miután 5 percet hagytam a munkábaérésre (4.7 km) már nem is találtam oly nagyon szörnyűnek a jövőt.

Nagyanyám vaníliás koszorúja

amiben egy g vanília sincs. de a tetejét mindig vaníliás cukorral szórta meg Mama.

ez volt a kedvencem a sütijei közül. legalább 10 éve nem ettem.

Mama receptje alapján azt hittem, hogy menni fog a reprodukálás.

nem ment.

lehet, hogy a karob hibája volt. de miután átdúrtam mindent a rohadt kakaópor után kutatva és nem találtam meg (mint a halak vörösszúnyog-lárváját - mondjuk az jobban aggaszt), beleszórtam a karobot. ami ugyan egészségesebb, de Viki csokitortája óta tudom, hogy nem mind finom, ami egészséges.

továbbá lehet, hogy nagyanyám nem tett a lisztbe puffasztott amarántot, ami szintén egészséges…

a végeredmény a közelében nem volt Mama sütijének. se ízre, se kinézetre.

és már megkérdezni se tudom.

Chili&Vanília-sorozat: bisteeya

avagy marokkói mandulás-csirkés réteskorong

ez valami elképesztően iszonyatosan k jó lett. komolyan. a felénél csak azért hagytam abba a betömését, mert hogy néz már ki betolni egy egész réteskorongot, mégha annak csak 18 cm az átmérője. (fontos paraméter! kevés a töltelék, egy ilyen átmérőjű formát viszont pont megtölt.) 

Ch&V szerint ez 8-10 adag. aha. szerintem 2. és akkor még lehet, hogy marad egy szelet fél órával későbbre.

a cukros-fahéjas mandularétegnél kicsit elbizonytalanodtam, de a Mautner-univerzumban keringő receptek még soha nem okoztak csalódást, úgyhogy végigcsináltam.

amit viszont Online Balázsnak közben is sűrűn megjegyeztem, ez nem a hamar is, meg jó is kategória versenyzője. sőt a for dummies mezőnyben sem indítanám. és nem feltétlenül adnám olyan embereknek, akik először esznek nálam. sőt, nem adnám nekik.

mindenki másnak igen. reggel, délben, este.