csak a szél

ma nincs történet.

köd, az van.

meg tegnap csak a szél volt. igazi filmfesztiválon, film előtti felvezetővel, a film végén tapsoló közönséggel. meg a boldog tudattal, hogy akkor én most tényleg mindent érteni fogok. (az már csak utóbb derült ki, hogy akár szöveg nélkül, csak a képek is simán megállták volna  helyüket. és ugyanakkorát ütöttek volna magukban is. ezt Giacomo állapította meg, akinek csak az angol fordítás volt, ami viszont szerintem nem tudta visszaadni a magyar szöveg karakter-bővítését. a főszereplő lányka tiszta Saci volt, lehet, hogy emiatt ébredtem fel az éjszaka közepén és próbáltam megfogalmazni a miértet. nehéz film volt. (bár a wombot egyáltalán nem volt képes túlszárnyalni.)

és akkor most itt a helye egy pont ilyen időjárási viszonyokra optimalizált szuperfahéjas, szupercukros, szuperromantikus, szuperkarácsonyváró hajtogatott szuperkalácsnak, mindenkinek, aki elhiszi, hogy a világ jó illatú, rózsaszín, szirupos és csodaszép. 

meg nekem, aki örül annak, hogy már régen elfogyott a kalács, mert a tegnap este után leginkább kenyeret és vizet utalnék ki magamnak,  arra a rövid időre, amíg meg nem öl a bűntudat, hogy én a világ felső 1%-hoz tartozom, merő véletlenségből.

a tésztához

34 dkg liszt (fehér-teljes kiőrlésű vegyesen)  

az eredeti szerint, de! ennyi liszttel kezelhetetlenül lágy volt a tészta, úgyhogy addig adagoltam még lisztet hozzá, amíg normális kelttészt kinézetű nem lett (fényes, edény falától elváló)

5.5 dkg cukor

1 zacskó dr.oetker expressz élesztő

4 ek vaj

80 ml tej

62 ml víz 

(hehe - azért az idétlen mennyiségek, mert voltam szíves és a cupokat átszámoltam, mivel idösanyám rosszallását fejezte ki az ismeretlen mértékrendszer miatt)

2 tojás

1 tk vaníliakivonat

a töltelékhez

4 ek vaj

15 dkg cukor

 (drasztikus cukorcsökkentés! mégiscsak ámerikai receptről van szó - még így is vadul édes lett)
2 tk őrölt fahéj

0.5 tk őrölt szerecsendió

know-how:

a tésztához a liszteket összekevertem az élesztőporral és a cukorral.

a tejet, vizet, vajat összemelegítettem (nem forraltam fel!), majd kicsit hűlni hagytam.

a lisztes keverékhez hozzáadtam a (már nem túl forró) folyadékot, a vaníliát és a tojásokat.

a dagasztókarral a rugalmas, fényes, edény falától elváló textúráig kevertem a tésztát. aztán hagytam duplájára kelni.

amíg kelt:

a cukrot összekevertem a fahéjjal és a szerecsendióval.

a vajat barnulásig hevítettem.

(ez a két folyamat nyilvánvalóan rövidebb ideig tartott  a kelés procedúrájánál, úgyhogy volt még időm elgondolkozni, hogy mi a jó az éjszakai kelttészta-készítésben. végül úgy döntöttem, hogy a bort teszem meg fő jóság-faktornak, amit egész este oly igen nagy lelkesedéssel öntöttem a szervezetembe.)

tészta megkelt, vaj bebarnult, cukor-fahéj összekeverődött.

a tésztát lisztezett felületen kinyújtottam (a vastagságnál a fázisfotókat vettem alapul), megkentem a vajjal és megszórtam az összes fahéjas cukorral. (úgy tűnt, hogy sok lesz az már, de azért szórtam. szerintem legközelebb még kevesebb cukrot teszek bele.)

8 cm szélességű csíkokra metéltem, a csíkokat szépen egymásra raktam és a tornyot felszeleteltem téglalapokra. az így kialakult oszlopokat szorosan egymás mellé beraktam egy 14x24-es (direkt lemértem) kivajazott, kilisztezett kenyérsütő-formába és megsütöttem. (170 fok, légkeverés, 30 perc) aztán még hűlni hagytam (de vacsora után amúgy se volt már semmi édesre kapacitásom).