répás kufta mentával és sajttal

nem szándékosan van ez csomó marokkói ihletettségű recept mostanában. 

próbálok ráhangolódni a karácsonyra - ahhoz meg kell a fahéj, mint egy falat kenyér. aztán a végén nem karácsony lesz belőle, csak tagine, vagy kufta (nyilván nem volt semmiféle tudás a fejemben erről a táplálékról ma reggelig, de aztán belefutottam a receptbe kipattantam az ágyból és sötétedésre kész is lett. ugyan Balázs nem volt képes különbséget tenni a múltkori lencsés répafasírt és a csodálatos, összetett ízvilágú kuftám közt. aztán el is húzott egy céges előkarácsonyi pártira, ahonnan f10kor telefonált már emelkedett hangulatban, csak hogy elmondja, a fejenkénti ingyenszesz az idő-mennyiség koordinátarendszerben exponenciálisan emelkedik. 4 órája nem jelentkezett, ami akár azt is jelentheti, hogy már nem képes a telefon kezelésére. de azt egész biztosan, hogy taxival jön, és holnap nehezen fog ébredni.)

pulyka teriyaki

volt egy korszakom, amikor úgy gondoltam, a szentendrei útról felkanyarodni az árpád hídra oké. biciklivel. aztán felmértem ezt-azt. hogy az autók nem látnak. ha látnak, nem szeretnek. és jobb tovább életben maradni, mint nagyonlaza biciklisfutár imidzsben felkerülni az ő-is-bicajos-volt emlékfalra az ősCM oldalon.

most hasonlatos élményeim vannak a fényképezéssel.

azt hiszem, lezárult a lelkes amatőrfényképész korszakom egy aláírt getty-szerződéssel a felismeréssel: kevés ez, éci, nagyon kevés.

azt veszem észre, hogy a 36. tutoriált olvasom végig, képes vagyok felirat nélkül végigülni az oktatóvideókat, ha nem megy valami (valami - hahaha; semmi, pontosabban) a k darktable-ben, elolvasom, hogy mi mi.

és az elégedtelnség fokozódik.

egyelőre visszatértem a kezdetekhez: mentés draftként, hozzáfűzéssel (l. a legutóbbi briós szerencsétlenkedésemet: "Roux receptje szar, ez jónak tűnik, ha majd újra lesz kedv és tojás.")  

előszó a karácsonyhoz

nem fogom bántani se a karácsonyt, se az adventet. tényleg nem. az adventi kalácska ui. sosem látott letöltéseket produkált. 

meg néha engem is elkap a láz. olyankor megveszek egy méregdrága prekarácsonyi újságot, hogy megtudjam belőle, hogy karácsonykor a hangulat fokozása érdekében mindenképp gyújtsak gyertyát, aggassak girlandokat a kandallóra (ha nincs, építsek, mert kandalló nélkül szart se ér a karácsony) és süssek mézeskalácsot.

de nem fogom bántani a karácsonyt, se az adventet. se az azt övező hájpot a konyhában és környékén.

de ebben a rozmaringos-sajtos sabléban (az eredeti recept így hívta, de a kutatásaim azt mutatják, hogy a sablé alapvetően édes keksz) nincs semmi karácsony. ami volt hozzá, az 5 üveg bor. meg egy sajttál.

kellemes este volt.

megkaptam a Silver spoont Giacomotól.

egy doboz élete - avagy miért nem lesz makaronsütés egy ideig nálam?

1 part cookie [ground almonds + egg white + sugar] +
1 part filling [buttercream, ganache, jam] +
1 part cookie [ground almonds + egg white + sugar] =
1 complete macaron [happiness]

valószínűleg már mindenki más csinált szupertrendi makaront még akkor, amikor makaront csinálni szupertrendi volt.

ennek egyenes hozadéka, hogy tele a gúgöl nagyon profik nagyon profi leírásaival. ma délután 5kor már például készségszinten használtam olyan fogalmakat, mint csőrös hab, massza simára kenése, klaffogó tojásfehérje (ezt a robotgéptől ugyan nem hallottam), szalagos lecsurgás, bőrösödés és talpak megjelenése. továbbá ennél sokkal hétköznapibb dolgokat is, amiket itt nem idéznék talán.

és ezt az egészet azért, mert egy ráérős anyuka kitalált egy kellemes kis játékot, hogy más ráérős anyukák Écik nagy hirtelen kitalálják, hogy na, akkor ez lesz az a pillanat, amikor a makaron linkből valóság lesz. (azt persze nem olvastam csak ma, könyékig mandulalisztesen, hogy könnyen elkészíthető legyen. aha. lehet, hogy mégse játszik eztettem.)

csak a szél

ma nincs történet.

köd, az van.

meg tegnap csak a szél volt. igazi filmfesztiválon, film előtti felvezetővel, a film végén tapsoló közönséggel. meg a boldog tudattal, hogy akkor én most tényleg mindent érteni fogok. (az már csak utóbb derült ki, hogy akár szöveg nélkül, csak a képek is simán megállták volna  helyüket. és ugyanakkorát ütöttek volna magukban is. ezt Giacomo állapította meg, akinek csak az angol fordítás volt, ami viszont szerintem nem tudta visszaadni a magyar szöveg karakter-bővítését. a főszereplő lányka tiszta Saci volt, lehet, hogy emiatt ébredtem fel az éjszaka közepén és próbáltam megfogalmazni a miértet. nehéz film volt. (bár a wombot egyáltalán nem volt képes túlszárnyalni.)

és akkor most itt a helye egy pont ilyen időjárási viszonyokra optimalizált szuperfahéjas, szupercukros, szuperromantikus, szuperkarácsonyváró hajtogatott szuperkalácsnak, mindenkinek, aki elhiszi, hogy a világ jó illatú, rózsaszín, szirupos és csodaszép. 

meg nekem, aki örül annak, hogy már régen elfogyott a kalács, mert a tegnap este után leginkább kenyeret és vizet utalnék ki magamnak,  arra a rövid időre, amíg meg nem öl a bűntudat, hogy én a világ felső 1%-hoz tartozom, merő véletlenségből.

feketebab-leves kakaóbab-törettel és csilivel

avagy ahogy anyánk sohasem csinálná.
2. felvonás.

az egyik kedves kolleganő volt szíves a múlt héten feketebabból sütikét sütni. (háhh!) megosztotta népszerű közösségi oldalon.
egy másik meg elment vadászni enni (hogy, hogy nem) és szintén megosztotta a mit-et ugyanott.
én meg inspirálódtam.

1/2 üveg pinot grigoval később aztán lett leves.

bagel füstölthalas sajtkrémmel lazy sunday jeligére

jaj, hát bagelt sütni igazi móka! ráadásul annyira jól passzol a vasárnap reggelbe. a lustálkodósba.

ezért ma 9kor keltem (idáig még rendben is volt). aztán legközelebb 2kor ültem le, de kétségtelen, a bagel megsült. meg a fotózkodás keltette hadiállapotokat is normalizáltam. és Bazsika is kitalált a kisebbik jégveremből f2 fele. 

addigra mondjuk már füstölt a fejem.

a bagellal nincs baj, tényleg. de nem akkor kezdek neki legközelebb, amikor 3 másik szuperrecept képanyagát is el akarom készíteni mellette. és ha Limara azt írja, hogy alaposan belisztezett textilre rakandó a bagelkezdemény kelesztés céljából, akkor a textilt be fogom lisztezni. hogy ne kelljen nagyon durva anyázások közben letépni a teljesen egybekelt, lyuk nélküli gyönyörű bageleket, ezzel jelentékeny kárt okozva a majdnem tökéletes outfitjükben és az addigra már megtépázott idegrendszeremben. 

tehát: 2kor ettünk. Balázs azt mondta, hogy ebéd. nem kezdtem el magyarázni a lazy sunday-slow food-brunch szentháromság mibenlétéről, csak 2 karika múlva, de akkor meg már a kultúrafinanszírozáson és a magánnyugdíjpénztárakon pörögtünk.

összességében kellemes, nyugodt délelőtt volt.
sütött a nap.

a dulce de leche mennybe menetele

tejkaramellát lehet otthon is gyártani házilag.
alapvetésként, aztán itt (mert Péter Annát szeretem), itt, meg itt is gyönyörűen le van írva, hogy 2-3-4 óra alatt megvan.
de nekem villanytűzhelyem van. úgyhogy a tejkaramella-főzés semmiképp nem fenntartható. (Mohának)
nem mintha átrepülni fél Európát, aztán autózni még 1000 km.t azért, hogy a legdélibb végeken egyszer csak ott álljak egy egész fal dulce de leche előtt környezetbarátabb megoldás lett volna.
de az alfajornak mindenképp meg kellett sülnie.

sütőtök-birs-pálinka

ha otthon kell valamit főzni, mindig visszagyerekesedek, anya lesz a főnök. meghát a konyha azért mégiscsak az övé, én csak vendégszerepelek. aztán tezsvírem új gépe. semmi nem olyan rajta, mint az enyémen. nyilván. nikon.

vagy csak én öregszem.

nyitókép: 3 tök hever a bejáratnál laza összevisszaságban, a konyhapulton 5 kiló csudálatos birs, apa kertészetéből. a kamera tovább néz a kert felé, ahol belelógnak az arcába kékszőlők a lugasról.

hát így is lehet, gondolta Éci, és betömött egyben egy tepsi reszelt túróst (a fél disznó után).

és akkor most az előző 2 bekezdés összefűzése: volt otthon ez-az anya konyhájában, én meg főztem lekvárt, flat-cateset, nem írom le újra, pont így csináltam mindent, csak dupla adagot.